René Descartes

(La Haye-en-Touraine (ma Descartes (Indre-et-Loire)), Franciaország, 1596. március 31. – Stockholm, 1650. február 11.) francia filozófus, természetkutató és matematikus. Vele kezdődik az újkori filozófia antropológiai fordulata, valamint ő volt az analitikus geometria egyik megalapítója. 

English1 Magyar39 Română18
Gondolkodom, tehát vagyok.
Nincsen semmi, ami igazságosabban van elosztva az emberek között, mint a józan ész; mert mindenki azt hiszi, jutott neki belőle.
Amit józan értelemnek vagy észnek nevezünk -, természettől fogva egyenlő minden emberben; úgyhogy véleményeink nem azért különböznek, mert egyesek okosabbak másoknál, hanem azért, mert gondolataik különböző utakon járnak s nem ugyanazokat a dolgokat nézzük. Nem elég ugyanis, hogy valakinek jó esze legyen; a fő dolog az, hogy azt jól használja.
Minden jó könyv olvasása olyan, mintha elmúlt századok legderekabb embereivel, kik e műveket írták, beszédbe ereszkednénk, mégpedig válogatott beszédbe, mert csak legjobb gondolataikat közlik velünk.
A kétely a bölcsesség kezdete.
Nyilvánvalóan mindaz, amit egészen mostanáig teljesen igaznak fogadtam el, vagy az értékektől, vagy az érzékek közvetítésével jutottak el hozzám. Ezeket azonban olykor csaláson kaptam rajta, márpedig a körültekintő okosság azt követeli, hogy sohase bízzunk meg teljesen azokban, akik akár csak egyszer is rászedtek már bennünket.
Mi vagyok tehát én? Gondolkodó dolog. Mit jelent ez? Nyilvánvalóan kételkedő, megértő, állító, tagadó, akaró, nem-akaró, de ugyanakkor elképzelő és érzékelő dolgot is.
Intuíción nem az érzékek változó tanúságát, vagy a helytelenül társító képzelet csalóka ítéletét értem, hanem egy tiszta és figyelmes elmének annyira könnyű és határozott felfogását, hogy ahhoz, amit megértünk, semmiféle további kétely nem fér.
A tudomány arról szól, hogy milyen a világ, a vallás pedig arról, hogy milyennek kellene lennie a világnak.
A legnagyobb lélek csakúgy képes a legnagyobb vétkekre, mint a legnagyobb erényekre; s akik lassan mennek, de mindig az egyenes úton maradnak, sokkal tovább érhetnek, mint akik szaladnak, s az egyenes útról letérnek.
A filozófiáról csak ennyit mondok: láttam, hogy évszázadokon át a legkitűnőbb elmék foglalkoztak vele, s mégsem található benne csak egy dolog is, melyről ne vitatkoznának, mely tehát kétséges ne volna.
Figyelmesen megvizsgáltam, hogy mi vagyok én; láttam, hogy el tudom képzelni, hogy nincs testem, hogy a világ nem létezik, hogy nem létezik tér, amelyben vagyok; de el nem tudom képzelni, hogy magam nem létezem; ellenkezőleg, abból hogy azt gondolom, hogy minden dolognak az igazságában kételkedem, az következik, mégpedig egészen világosan s bizonyosan, hogy létezem; ellenben mihelyt megszűntem volna gondolkodni, akkor mind a többi, amit képzeltem, igaz lehetne, de okkal nem hihetném, hogy létezem; ebből láttam, hogy szubsztancia vagyok, melynek egész lényege vagy mivolta abban áll, hogy gondolkodik, s melynek léte nem függ se valamely helytől a térben, se valamely anyagi dologtól, elannyira, hogy az az én, azaz a lélek, mely által az vagyok, ami vagyok, egészen más valami, mint a test, sőt hogy könnyebben is megismerhető nálánál, s még akkor is egészen az volna, ami, ha ez a test nem léteznék is.
Nincs az a furcsa és lehetetlen dolog, melyet kigondolhatunk, hogy valamely filozófus már előbb ne mondta volna.
Őrizkednünk kell attól, hogy saját magunk jelentőségét túlbecsüljük.
Legfőbb kívánságom mindig az volt, hogy megtanuljam az igazságot megkülönböztetni a tévedéstől, avégből, hogy tisztán lássam, miképpen kell cselekednem, s biztonsággal haladhassak előre ebben az életben.
Az érzetek egyszersmind érzéki csalódások.
Mindig sokkal inkább le leszek kötelezve azoknak, kiknek jóakarata folytán akadálytalanul élvezhetem majd szabadidőmet, mint volnék azoknak, kik a Föld legmegtisztelőbb hivatalait fölajánlanák nekem.
Azok, akik lassan-lassan földerítik az igazságot a tudományokban, majdnem úgy járnak, mint akik kezdenek gazdagodni: sokkal kevesebb fáradsággal szereznek sokat, mint amennyivel azelőtt, mikor még szegények voltak, szereztek sokkal kevesebbet.
Bármily igaz is, hogy minden embernek kötelessége, annyira, amennyire tőle telik, mások jólétén közreműködni, s hogy aki hasznára nincs senkinek, érni sem ér semmit; mégis épp oly igaz, hogy gondjainknak ki kell a jelenidőn túl is terjeszkedniök, s helyes dolog, ha abbahagyunk olyat, ami az élőknek némi hasznot hajtana ugyan, de amit azért hagyunk el, hogy olyat tegyünk, ami sokkal nagyobb hasznot hajt majd unokáinknak.
Mennél előbbre haladunk a tudásban, annál szükségesebbek a kísérletek.
Akaratunk csak annyiban kíván vagy kerül valamit, amennyiben értelmünk jónak vagy rossznak tünteti föl előtte; ha tehát helyesen gondolkodunk, helyesen cselekedhetünk is; ha a lehető leghelyesebben gondolkodunk, akkor amennyire tőlünk telik, leghelyesebben cselekedhetünk is.
Látván, hogy sok olyan dolog, mely nekünk képtelennek s nevetségesnek tetszik, más népeknél közelismerésre s közhelyeslésre talál, hozzászoktam, hogy semmiben se higgyek szilárdan, amiről csak példa s szokás győz meg.
Sokkal több igazságot találok az embereknek saját ügyeikre vonatkozó, reájuk nézve fontos okoskodásaiban, melyekben a tévedés nagyon hamar megbosszulja magát, mint azokban, melyeket holmi tudós kieszel dolgozószobájában, oly dolgokról elmélkedve, melyeknek nincs semmi foganatjuk, s melyek reá nézve is legföljebb azzal a következménnyel járnak, hogy mennél távolabb esnek a józan észjárástól, annál nagyobb hiúságra szolgáltatnak neki okot, mert annál több ész s mesterség kellett hozzá, hogy valószínűvé tehesse őket.
Akik jobban tudnak okoskodni, s jobban meghányják-vetik gondolataikat avégből, hogy tisztán s érthetően kifejthessék, jobban meg is tudják az embert győzni arról, amit állítanak, még ha pórias nyelven szólnak is, és sohasem tanulták is a retorikát; s akinek kedvesebb ötleteik vannak s díszesebben s gyöngédebben tudják kifejezni őket, jobb költők lesznek, ha ismeretlen is előttük a költészettan.
Ha az ember nagyon is sokat utazik, idegenné válik saját hazájában.
Jó, ha valamit tudunk a különböző népek szokásaiból, hogy jelesebben ítélhessünk azután a magunkéiról, s ne gondoljuk, mint azok, kik semmit sem láttak, hogy ami a nálunk divatossal ellenkezik, nevetséges s észellenes.
A filozófia módot nyújt az embernek, hogy mindenről valószínűt mondhasson, s megcsudáltassa magát a kevésbé tudósok által.
A matematikának rendkívül finom ötletei vannak, amelyek kielégíthetik a kíváncsiakat, megkönnyítik a mesterségeket, s kevesbítik az emberek munkáját.
A történelem emlékezetes tettei emelik lelkünket, s ha óvatosan olvassuk, kiművelik ítélőerőnket.
Egészen hatalmunkban csak saját gondolataink vannak.