Paulo Coelho

Paulo Coelho de Souza (Rio de Janeiro, 1947. augusztus 24. – ) brazil író, az ENSZ békenagykövete.

English300 Magyar1314
Életünkben sokszor érnek megpróbáltatások bennünket, és mi nem kerülhetjük el őket. De ezeknek is van valamilyen értelmük. (...) Csak akkor értjük meg, miért voltak, amikor már túljutottunk rajtuk.
Három olyan dolog van, amelyet mindig eltanulhat a felnőtt a gyerektől: hogy kell ok nélkül örülni, hogy kell mindig valamilyen foglalatosságba merülni, és hogy kell kíméletlenül kiharcolnia magának azt, amit ő akar.
Az embernek választania, nem pedig elfogadni kell a sorsát.
- Minden borból inni kell: van, amelyikből csak egy kortyot, és van, amelyikből egy egész üveggel. - És ezt hogy döntsem el? - Az íze alapján. Csak az ismeri a jó bort, aki a keserűt is kóstolta.
Kockáztatni kell, bizonyos utakra rá kell lépni, másokról pedig le kell térni. (...) De nem ez a legrosszabb. A legrosszabb az, amikor az ember választ, és aztán egész életében azon rágódik, hogy vajon jól választott-e. Senki nem tud félelem nélkül dönteni.
A próba nem vár. Az élet nem néz hátra. Egy hét nagyon is elegendő arra, hogy eldöntsük: vállaljuk-e a sorsunkat vagy nem.
Isten a gyümölcséről ítéli meg a fát, nem pedig a gyökeréről.
A halál rendszerint azt váltja ki az emberekből, hogy mélyebben élik át az életet.
Azt hiszem, hogy ők nem azok, akik tanítanak, hanem én vagyok az, aki tanul.
Mindig az erősebbnek van igaza. És ebben az esetben, paradox módon, a gyávák a bátrabbak, és ők tudják keresztülvinni az elképzeléseiket.
Sok sebet hordozok, de hordozok magamban olyan pillanatokat is, melyek soha nem történtek volna meg, ha nem merészkedek túl a határokon.
Abszolút szabadság nem létezik, helyette csak a választás szabadsága létezik, vagyis az, hogy magunk választjuk ki, mi mellett kötelezzük el magunkat.
Az emberek általában akkor halnak meg, amikor éppen nem gondolják, hogy meg fognak halni.
- Bolond az, aki nem képes kifejteni a gondolatait. Mintha idegen országban lennél: mindent látsz, mindent értesz, ami körülötted zajlik, de képtelen vagy kifejezni magad, és nem tudsz segítséget kérni, mert nem érted a nyelvet, amit beszélnek. - Mindannyian éreztünk már ilyet. - Így vagy úgy, mindannyian bolondok vagyunk.
Hagyd ezt abba, ne gondold mindig azt, hogy zavarsz, ne érezd örökké feszélyezve magad! Ha valakinek nem tetszik, majd szól. Ha meg nem mer szólni, az az ő baja.
A krónikus keserűségben szenvedő beteg hetente egyszer vesz tudomást a betegségéről: vasárnap délután. Mivel ilyenkor sem a munka, sem a hétköznapok egyformasága nem enyhíti a tüneteit, ráeszmél, hogy valami nagyon nincs rendjén, mert ezek a nyugodt, békés délutánok pokoliak a számára, és soha nem akarnak véget érni. Ilyenkor egész nap ingerülten viselkedik.
Néhány súlyos elmekórtani esettől eltekintve az emberek többsége abba őrül bele, hogy megpróbál kitörni a hétköznapok egyformaságából.
Ez a való világ csupán képmása és tükre a Paradicsomnak. Ennek a világnak a puszta léte azt bizonyítja, hogy létezik egy tökéletesebb világ. Ezt azért teremtette az Isten, hogy az emberek a látható dolgokon keresztül fölfoghassák az ő lelki tanítását és bölcsességének csodáit.
Van valamitek, amit nem adnátok oda? Mindent, amitek van, oda fogtok adni egy napon. Gyakran mondjátok: "Adnék, de csak az arra érdemesnek." Kertetekben a fák nem mondják ezt, sem nyájatok a legelőn. Adnak, hogy élhessenek, mert a nem-adás elpusztít.
A szenvedély miatt az ember nem tud enni, aludni, dolgozni, megnyugodni. És sokan megijednek tőle, mert amikor megjelenik, összetör minden régit, ami az útjába kerül. Senki nem akarja szétrombolni az életét. Ezért sokan távol tudják tartani maguktól ezt a veszélyt, és képesek fönntartani egy olyan házat, amely belülről már rothad. Ők a tudatosság mérnökei. Mások épp az ellenkezőjét gondolják: gondolkodás nélkül átadják magukat a szenvedélynek, és azt várják tőle, hogy minden problémájukra megoldást nyújtson.
A titok a jelenben rejtőzik; ha a jelenre összpontosítasz, meg tudod jobbítani. És ha jobbá tetted a jelent, akkor az is, ami utána következik, jobb lesz. Felejtsd el a jövőt, s éljed életed minden napját a Törvény tanítása szerint, és abban a hitben, hogy Isten gondoskodik gyermekeiről. Minden nap magában hordozza az Örökkévalóságot.
Mondják, hogy az extrovertált emberek boldogtalanabbak, mint a magukba fordulók, és ezt azzal igyekeznek ellensúlyozni, hogy örökké boldognak, energiától duzzadónak és elégedettnek mutatják magukat.
Mi, nők, amikor az életünk értelmét vagy a megismerés útját keressük, mindig a négy klasszikus archetípus valamelyikével azonosulunk. A Szűz (és itt most nem a szexualitásról beszélek) az a típus, aki a teljes függetlenségen keresztül keresi az utat, és mindent, amit tanul, annak köszönhet, hogy képes egyedül szembenézni a kihívásokkal. A Mártír a fájdalomban, az odaadásban és a szenvedésben találja meg az önmegismerés módját. A Szent a határtalan szeretetben találja meg élete értelmét, és abban a képességben, hogy úgy adjon, hogy nem kér cserébe semmit. A Boszorkány pedig a teljes és határtalan gyönyört keresi, hogy ezzel adjon értelmet létének.
Különleges a sors: alig ismerek valakit, aki az első szerelmével házasodott volna össze. És aki mégis, az mind arról panaszkodik, hogy hiányzik valami az életéből, hogy nem volt ideje kiélni magát.
Tudtam hogy mostantól nincs megállás, és meg fogom ismerni a mennyországot és a poklot, az örömet és a bánatot, az álmodozást és a kétségbeesést. Tudtam, hogy nem bírom tovább visszatartani a szélvihart, amely lelkem legrejtettebb zugaiban támadt föl.
Álmodni könnyű, egészen addig, amíg nem kell tennünk érte semmit. Mert nem kell szembenéznünk a kockázattal, a kudarccal, a nehéz pillanatokkal, és amikor megöregszünk, nyugodtan hibáztathatunk másokat - a szüleinket, férjünket, a gyerekeinket -, amiért nem valósítottuk meg az álmainkat.
Ha valaki képes szeretni a társát előírások és feltételek nélkül, az az isteni szeretetet testesíti meg. És ha testet ölt benne az isteni szeretet, akkor a felebarátait is szeretni tudja. És ha szereti felebarátait, akkor önmagát is szeretni fogja. Ha pedig szereti önmagát, a dolgok a helyükre kerülnek.
Senki sincs egyedül a szenvedéseiben - mindig akad valaki, aki ugyanúgy gondolkodik, ugyanúgy örül és ugyanúgy szenved, mint mi, és ez erőt ad, hogy bátrabban szembenézzünk az előttünk álló kihívásokkal.
Hiányzik belőlünk a kellő bátorság, hogy merjük követni a jeleket és az álmainkat. Lehet, hogy ettől vagyunk szomorúak?
Ha valaki elmegy, az azért van, mert jönni fog helyette valaki más.