Voltaire

François-Marie Arouet (Párizs, 1694. november 21. – Párizs, 1778. május 30.) a francia felvilágosodás egyik legnagyobb alakja, író, költő és filozófus. 

English2 Magyar80 Română5
A szerelem a természet szövete, amelyre a képzelődés hímez.
Voltaire
Különös volna, hogy míg az egész természet, minden bolygó örök törvényeknek engedelmeskedik, lenne egy kicsiny, öt láb magas állat, mely e törvényeket megvetve úgy cselekedhetne, ahogyan jólesik neki, kizárólag saját szeszélyeit követve.
Voltaire
Newtont nagyon kevés ember olvasta, hiszen megértése tanult főket feltételez. Beszélni viszont mindenki beszél róla.
Voltaire
Newton filozófiája a jelen pillanatig sok ember számára éppoly érthetetlennek tűnt, mint az antik filozófusoké; de a görögök homályossága abból fakadt, hogy nem volt bennük világosság, de Newton sötétsége onnan jön, hogy világossága messze van a szemünktől.
Voltaire
Az elmés mondások többnyire ismétlések.
Voltaire
A háború, néhány év múltán, éppoly szerencsétlenségbe dönti a győzteseket, mint a legyőzötteket.
Voltaire
A szerelmet nem lehet keresni, a szerelemmel csak találkozni lehet.
Voltaire
Miért nem létezik a paradicsomban házasság? Mert a házasságban sem létezik paradicsom.
Voltaire
Nem a szerelmet kell vaknak festeni, hanem az önhittséget.
Voltaire
Akinek látszunk, arról mindenki ítélhet, de amilyenek valójában vagyunk, arról senki sem.
Voltaire
Veszélyes dolog, ha az embernek igaza van valamiben, amiben a hivatalos szervek tévednek.
Voltaire
A történelemben a véletlenek különös ajtókat tudnak kinyitni a jövőbe. És ha kinyílik egy ilyen ajtó, akkor be kell lépni rajta.
Voltaire
Akik rá tudnak venni, hogy abszurd dolgokban higgy, rá tudnak venni kegyetlenkedésekre is.
Voltaire
A belső, titkos bánatok sokkal, de sokkal gyötrőbbek, mint a közös nyomorúságok.
Voltaire
Nem a rendkívüli éleslátás teszi naggyá az államférfit, hanem a jelleme.
Voltaire
Isten egy komédiás, aki olyan közönségnek játszik, amelyik fél nevetni.
Voltaire
A nők már akkor is féltékenyek a férfira, amikor még nem is szerelmesek belé.
Voltaire
Miután az embereket képtelen voltam ésszerűbbé tenni, hogy boldoguljak, visszahúzódtam tőlük.
Voltaire
A vallás akkor keletkezett, amikor az első csaló találkozott az első ostobával.
Voltaire
Jobb menekülni hagyni egy bűnöst, mint elítélni egy ártatlant.
Voltaire
A legtöbb ember nem elég okos, vagy nem elég buta ahhoz, hogy boldog legyen.
Voltaire
Százszor is el akartam emészteni magam, de hát szerettem az életet. Ez a furcsa gyengeség talán leggyászosabb hajlandóságunk: mert hát van-e butább dolog, egyre hordanunk azt a terhet, amelyet bármikor eldobhatnánk; borzadozunk létünktől, s mégis ragaszkodunk a léthez; egyszóval simogatjuk azt a kígyót, amelyik egyre mar bennünket, mígnem aztán egy szép napon a szívünket is megeszi?
Voltaire
Nincs szebb dolog ezen a földön az eleve eldöntött harmóniánál, sem pedig a lelkes anyag és a telítettség fogalmánál.
Voltaire
A válás olyan intézmény, amely csupán néhány héttel fiatalabb a házasságnál.
Voltaire
A könny a fájdalom néma nyelve.
Voltaire
Az ember nem kívánhatja azt, amit nem ismer.
Voltaire
A férfiak minden okoskodása sem ér fel egy asszony egyetlen érzelmével.
Voltaire
Igen, láttam Párizst is; mindegyikből kapott valamit; káosz az, sűrű rengeteg, ahol minden egyes ember csak az élvezetét keresi, s ahol senki se találja, legalábbis én így láttam.
Voltaire
Platón már rég megmondta, hogy nem az a legjobb gyomor, amelyik kihány minden táplálékot.
Voltaire
A reménység sosem árt.
Voltaire