Blaise Pascal

(Clermont-Ferrand, 1623. június 19. – Párizs, 1662. augusztus 19.) francia matematikus, fizikus, vallásfilozófus, teológus, moralista és vitatkozó. Jelentőset alkotott a fizika, a matematika, a teológia, a filozófia és az irodalom témakörében is. Hozzájárult a természettudományok fejlődéséhez, mechanikus számológépet szerkesztett, megalapozta a projektív geometriát, kidolgozta másokkal közösen a valószínűség matematikai elméletét. Tanulmányozta a folyadékokat és tisztázta a vákuum és a nyomás fogalmait. A nyomás mértékegysége az ő munkásságának tiszteletére lett pascal. A gondolkodásnak és a gyakorlati kísérletek tényadatainak tulajdonított döntő szerepet tudományos munkájában. A poitou-i mocsarak lecsapolásában szakértőként vett részt.

English24 Magyar100 Română47
Ahogy Isten művei beszédesek azok számára, akik ismerik, és megnyílnak azok számára, akik szeretik, ugyanúgy rejtve marad azok számára, akik nem keresik, és nem ismerik Őt.
Milyen meggondolásból állítják, hogy nem támadhatunk fel? Mi nehezebb: megszületni, vagy feltámadni; az, hogy ami sohasem volt, legyen, vagy hogy továbbra is legyen, ami egyszer már volt? Nehezebb-e vajon életre születni, mint az életbe visszatérni? A megszokás miatt az egyiket könnyűnek, a megszokás hiánya miatt a másikat lehetetlennek tartjuk.
Egész életünk azon fordul meg, vajon megismerjük, halhatatlan vagy halandó-e a lelkünk. Kétségtelen, hogy aszerint, vajon halandó a lélek, vagy halhatatlan, tökéletesen különbözőnek kell lennie az erkölcsnek is.
- Lehetetlennek tartja, hogy Isten végtelen, hogy nincsenek részei? - Igen. - Akkor most mutatok magának valamit, ami végtelen, és ugyanakkor oszthatatlan. Egy olyan pont, amely mindenütt végtelen sebességgel mozog; ez a pont ugyanis mindenütt egy, de mindenütt oszthatatlan egészként van jelen. Ez az imént maga által lehetetlennek vélt természetes tény legyen annak a bizonyítéka, hogy létezhetnek más hasonlók is, csak még nem ismeri őket. Ne azt a következtetést vonja hát le tanulmányaiból, hogy nincs több tanulnivalója; hanem azt, hogy még végtelen sokat kell megtudnia. A végtelen mozgás, a mindent betöltő pont, a nyugalom mozzanata: oszthatatlan és végtelen, mennyiség nélküli végtelen.
A külső dolgok tudománya sohasem nyújt vigasztalást erkölcsi tudatlanságomra szomorúságom idején; de az erkölcsök tudománya mindenkor megvigasztal a külső dolgokban való tudatlanságomért.
Minden nyomorúságunk annak tudható be, hogy képtelenek vagyunk csendben, egymagunkban ücsörögni egy szobában.
Ha valamely kérdésben nem látunk világosan, jó, ha van valami közös tévedés, amelyet mindenki elfogad.
Állapítsuk meg: "Vagy van Isten, vagy nincs." Mármost melyik felfogás mellé álljunk? Az ész ebben nem dönthet: végtelen káosz választ el bennünket. E végtelen távolság legvégén szerencsejáték folyik, s az eredmény fej vagy írás lesz. (...) Mérlegeljük, mit nyerhet vagy veszíthet, ha fejre, vagyis arra fogad, hogy van Isten. Értékeljük ezt a két eshetőséget: ha nyer, mindent megnyer; ha veszít, semmit sem veszít. Fogadjon hát habozás nélkül arra, hogy van.
Gyönyörűség vihar hányta hajón ülni, abban a bizonyos tudatban, hogy nem pusztul el. Az Egyházat háborgató üldözések ilyen viharhoz hasonlítanak.
Hálásaknak kell lennünk azok iránt, kik fölfedik tökéletlenségeinket. Ha tökéletlenségeink nem is tűnnek el ezáltal, mert hiszen igen sok van bennünk, mégis e tökéletlenségek - miután megismertük őket - kezdenek alkalmatlankodni szellemünknek, felserkentik lelkiismeretünket és iparkodunk megjavulni és hibáinktól megszabadulni.
Csak háromféle ember van; az egyik fajta az, amelyik megtalálta Istent, és szolgálja; a másik, amelyik minden igyekezetével keresi, de még nem találta meg; végül a többi, aki úgy él, hogy nem keresi, és nem is találta meg. Az elsők értelmesek és boldogok, a legutóbbiak balgák és boldogtalanok, a közbülsők boldogtalanok és értelmesek.
Több alapunk van arra, hogy tagadjuk a létezését, azért, mert nem lehet bizonyítani, mint arra, hogy higgyünk benne, pusztán azért, mert nem lehet bebizonyítani, hogy nincs.
Minden emberi gond abból ered, hogy nem akarunk ott maradni, ahol megszülettünk.
Az ember minden jel szerint arra lett teremtve, hogy gondolkodjék. Ebben rejlik minden méltósága és minden érdeme. Egyetlen kötelessége, hogy helyesen gondolkodjék. A rend pedig azt kívánja, hogy önmagán, teremtőjén és rendeltetésén kezdje a gondolkodást.
Micsoda hívságos valami a festészet: olyan dolgok hasonlóságával vívja ki bámulatunkat, amelyeket egyáltalán nem bámulunk eredeti alakjukban!
Csak annyit tudok, hogy nemsokára meg kell halnom, de éppen ez az elkerülhetetlen halál az, amit a legkevésbé ismerek. (...) Látom a világmindenség rettentő térségeit, amelyek körülölelnek, és én e roppant kiterjedés egy kis zugához vagyok láncolva anélkül, hogy tudnám, miért helyeztettem inkább ide, mint máshová, s az élnem adatott kevéske idő miért éppen az előttem is volt és utánam tovább folytatódó örökkévalóságnak erre a pillanatára lett kijelölve.
Ez az egész látható világ csupán észrevehetetlen pont a természet dús keblén. Nincs gondolat, amely meg tudná közelíteni. Hiába csigázzuk az elképzeléseinket, tágítjuk ki őket az elképzelhető tereken túlra, csak atomokat szül képzeletünk a dolgok valósága helyett.
A gondolkodás teszi az ember nagyságát. (...) Az ember minden méltósága a gondolkodásban rejlik.
Ismernünk kell korlátainkat. Mindnyájan vagyunk valamik, de egyikünk sem lehet minden.
Nincs időm arra, hogy rövid levelet írjak Önnek, így aztán hosszút írok.
A tudományban (...) a gondolkodás szabadsága nem terjedhet addig, hogy a tényeket ne vegyük figyelembe. Ha egy nézet ellentmond a tényeknek, vagy egyenesen értelmetlen, mert még önmagának is ellentmond és logikailag is hibás, akkor ilyen nézetet vallani egyszerűen ostobaság.
A világban a véletlen uralkodik és éppen ezért van benne rend és törvény, ami a véletlenek tömegéből a valószínűségeknek megfelelően bontakozik ki.
Ami a tudományt illeti, annak szerintem az egyéni véleményalkotás szabadsága valóban olyan, mint az éltető levegő, enélkül megfullad.
A részleges tudásnak is van értéke, de csak ha meg tudjuk mondani, hogy az milyen fokú; ha számszerűen ismerjük egy esemény valószínűségét, akkor valami határozottat tudunk róla, jóllehet az tulajdonképpen bizonytalan. A részleges bizonyosságot tehát meg kell becsülni, csak éppen túlbecsülni nem szabad, és nem szabad a teljes bizonyossággal összetéveszteni.
Az embernek igenis szüksége van mindenféle elfoglaltságra, akár fizikai, akár értelmi, akár érzelmi szinten, hogy mindenáron elkerülhesse a saját magával, az élettel, léte értelmével, a válaszok elviselhetetlen hiányával és a halállal kapcsolatos kérdéseit.
Szórakozás nélkül nincsen öröm, szórakoztató időtöltés közben nincsen bánat.
Minél értelmesebb valaki, annál több egyéni jelleget fedez fel az emberekben. Az átlagember nem lát közöttük különbséget.
A jelenre szinte nem is gondolunk; de ha mégis, csak azért, hogy ennek a világánál próbáljuk elrendezni jövőnket.
Az emberiség azért nagyszerű, mert tudja magáról, hogy mennyire nyomorult.
Bár a múlt rabszolgái, a jövő urai vagyunk.