Lucian Blaga

Magyar51 Română35
Ha gyűlölsz valakit, gondold meg, van-e értelme; ha viszont szeretsz valakit, ne gondolkodj azon, hogy van-e értelme.
Az a tény, hogy a földön minden élet halállal végződik, nem bizonyság arra, hogy az élet célja a halál.
Oly sok fa törik le saját termésének súlyától, pedig a vad szelek nem bírták megroppantani.
A léleknek vannak oly könnyű rejtekei, mint az árnyék: mihelyt próbáljuk megvilágítani, azonnal eltűnnek.
A küzdelemből főként azok kerülnek ki győztesen, akik jobban szeretik a küzdelmet a sikernél.
Születésem előtt egy egész örökkévalóságig semmi voltam. Hát most félek attól a nemléttől, amelyet volt alkalmam megszokni egy örökkévalóságon át?
Ha boldog akarsz lenni, tűzz ki magad elé bármilyen célt, csak egyet ne: a boldogságot.
Miután rájöttünk, hogy az életnek semmi értelme, nincs más hátra, mint hogy értelmet adjunk neki!
Az egyszerű ember arról ismerszik meg, hogy mindenen csodálkozik; egyszerűsége pedig arról is, hogy egyes dolgokon nem csodálkozik eléggé.
A Biblia szavai, melyek szerint Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert, nem azt jelentik, hogy az Isten egy ember a mennyországban, hanem azt, hogy az ember Isten a földön.
Jézust a farizeusok csak egyszer feszítették keresztre, a keresztények viszont számtalanszor.
Legtöbb ember számára a rejtélyes nem azért válik természetessé, mert sikerül megértenie, hanem azért, mert hozzászokik.
Legmélyebb okuk azoknak a lelkiállapotoknak van, amelyeknek látszólag semmi okuk sincs.
A csillagok nem csapnak zajt az égen. Igen - elégedettnek kell lennem.
Nem mindegyik folyó ömlik a tengerbe - némelyik elvész a sivatag homokjában.
Oly erősen, oly gyötrőn kívánhat valamit az ember, hogy a beteljesülésnek már nem örvendünk: túlságosan sok lelkierő ment rá.
A repkény filozófiája: "Csakis kúszva juthatsz magasra!"
A dal elenyészett a semmi szelében, már nincs a valóban, és nincs a mesében.
A szavak, melyeket nem ejtünk ki, a szavak, melyek bennünk maradnak, azok is föltárják lényünket, maradéktalan.
Az erkölcsi törvények hely és idő szerint változnak. Egyesek ürügyet látnak ebben, hogy egyiket se tartsák be.
Gyakorta nem amiatt ragaszkodunk valamely hithez, mert szigorúan igazoltnak tetszik, hanem amiatt, mert nem bizonyították be az ellenkezőjét.
Vannak emberek, akik forrni tudnak anélkül, hogy meleget is adnának, akár a víz légüres térben.
A bölcs erkölcse sohasem hősi erkölcs.
Tragikus sors a mi korunké: szükségünk van egy vallásra, de sehol sem találunk hozzá istent!
Aki kincset keres, nem a fellegekben, hanem a földben ás.
Ismerünk növényeket, amelyek virágzáskor olyan erőteljes illatot árasztanak, hogy közelről visszariaszt. El kell távolodnunk, hogy illatukat élvezhessük.
Ha engedményt teszel a Sátánnak, és tárgyalsz vele, bizonyos lehetsz, hogy a vitában legyőz és meggyőz.
Napjaink Hiszekegye már nem az öntudatos "hiszek"-kel kezdődik, sem a kételkedő "nem hiszek"-kel, hanem a tragikus "hinni akarok"-kal.
Énünk gyakran éppen olyan lelkiállapotban nyilatkozik meg jobban, amelyet lényünktől idegenebbnek érzünk. Furcsa, akkor érezzük magunkat távolabb magunktól, amikor közelebb vagyunk.
Az emberek valódi erkölcsi erejét abból is megismerhetjük, hogy milyen szívósan ragaszkodnak előitéleteikhez.