Anatole France

Jacques Anatole François Thibault (Párizs, 1844. április 16. – Saint-Cyr-sur-Loire, 1924. október 12.) francia író, költő, kritikus, akadémikus. Franciaországban úgy tekintenek rá, mint a „harmadik köztársaság” egyik nagy irodalmi kritikusára, kora élő lelkiismeretére, aki a 20. század elején mélyen elkötelezte magát szociális és politikai ügyek mellett. 1921-ben munkásságát irodalmi Nobel-díjjal ismerték el.

English3 Magyar142 Română52
Sokat kell venni, ha az ember sokat akar eladni.
Mindnyájunkat elnyel a sír, mi emberek ezt tudjuk. A bölcsesség az, hogy megfeledkezzünk erről.
Az ostobaság gyakran megakadályozza az embert abban, hogy ostobaságokat kövessen el.
Az emberi agyvelő nagyobb és sokkal tekervényesebb, mint a gorilla agyveleje, de a kettő között nincs lényeges különbség. Legfenköltebb gondolataink és legkiterjedtebb rendszereink mindig csak nagyszerű nyúlványai azoknak a gondolatoknak, a melyek a majmok agyában székelnek.
- Azt hiszi, hogy az ember meggyógyul, ha meg akar gyógyulni? - Ha az ember nagyon bensőleg és mélyen akarja, ha a sejtjeink akarják bennünk, ha öntudatlan énünk akarja, ha az életerős fának azzal a teljes, duzzadó, vak ösztönével akarjuk, a mely tavaszra újra ki akar zöldelni.
Az erkölcs: kölcsönös megegyezés, hogy kiki megtarthassa a mije van, földjét, házát, butorát, asszonyát és az életét.
Az élet bohózatos katasztrófa, rettentő komikum, farsangi álarcz a vérző arczokon.
Az ember eléri, a mit akar; csak meg kell fizetni az árát.
Az élet (...) virág és tőr, az élet az, hogy mindent pirosnak látunk, aztán mindent kéknek, az élet a gyűlölet és a szerelem, a bűbájos és elragadó gyűlölet és a kegyetlen szerelem.
Mi lehet jogosabb, emberségesebb, mint csalással enyhíteni a fájdalmat? Mi lenne velünk, szent isten, ha a nők megvonnák tőlünk a hazugság irgalmát? Hazudj, szerelmem, hazudj irántam való könyörületből! Add nekem az álmot, amely a sötét bánatot kiszínezi! Hazudj minden lelkifurdalás nélkül! Új káprázatot adsz vele, a szépség és a szerelem káprázata mellé.
Az emberek csak a maguk eszméit látják; vakon és süketen követik a rögeszméjüket. Nem lehet őket visszatartani.
Akarni egy nőt szépségének és szellemének teljes tündöklésében, egy nőt, aki rendelkezik magával, aki öntudatos és merész, s akit ez még szebbé és kívánatosabbá tesz, aki szabadon, önként, fölényesen dönt a sorsáról; kívánni ezt a nőt, szeretni úgy, amint van, és szenvedni mégis amiatt, hogy nincs meg benne se a gyermeki együgyűség, se a sápadt ártatlanság, ami, ha megvolna benne, visszatetszene; kívánni tőle, hogy az legyen, aki, s ugyanakkor ne legyen az, aki; imádni úgy, amilyenné az élet tette, és amellett keserűen fájlalni, hogy az életnek, amely szépségét kiformálta, köze van hozzá, ó, ez lehetetlen állapot.
A balsors leleményes és alattomos. Beugrik az ablakon, áthatol a falakon. Nem mindig látható, de mindig jelen van.
A balsors a mi legfőbb urunk és legfőbb barátunk. Megtanít az élet igaz értelmére. Ha majd szenvednek, (...) tudni fogják, amit tudni kell, hinni fogják, amit hinni kell, tenni fogják, amit tenni kell, és olyanok lesznek, amilyennek lenni kell.
Az emberek összevissza fecsegnek, akár tudnak valamit, akár nem. Nem tudnak mindent, de mindent mondanak.
Nőnél a féltékenység csak a hiúság sebe. Férfinál mélységes gyötrelem, olyan mély, mint a lélek kínja, és olyan állandó, mint a testi szenvedés...
Lélek a lélekbe nem hatolhat. (...) Az ember, akármit csináljon is, egyedül van a világon.
Az erkölcs mindig ugyanaz, (...) mert a természet nem változik. Van erkölcs az állatok, sőt még a növények számára is, mert mindkettőjük részéről van megegyezés vagy meg nem egyezés a természettel és ennélfogva jó vagy rossz. A farkas erkölcse az, hogy juhokat egyék, mint ahogy a juhok erkölcse az, hogy füvet egyenek.
Az ember igazán csak azt szereti, amit nem ismer.
Az ember csak azokkal ingerkedik, akiket szeret.
Az embert olyan fából faragták, hogy az egyik munka fáradalmából egy másik munka üdítí fel.
Erkölcstelenségnek azt az erkölcsöt nevezzük, amely nem azonos a miénkkel.