Ralph Waldo Emerson

A természet felhő, mely örökké ugyanaz, és sosem ugyanaz.

Az utazás a bolondok paradicsoma.

Mindig tedd azt, amit félsz megtenni.

Nincs kikötő. Nem az sem álom, sem halál; A halni látszó él. Szülőházad, Tavaszidőd barátjai, Öregember és ifjú lány, Napi munkád s jutalma Eltűnnek mind, Mesévé mállnak, Megköthetetlenek.

A hitünk pillanatokig tart, a bűneink megrögzöttek.

Egyetlen bűnt nem bocsátunk meg soha egymásnak: a véleménykülönbséget.

A napok úgy jönnek és mennek, akár bebugyolált, lefátyolozott alakok, amelyeket egy távoli, baráti társaság küldött, és semmit nem mondanak. Ám ha nem használjuk fel az ajándékot, amelyet hoznak, csöndben el is viszik.

Ebben az életben a legtöbb árnyékot az adja, ha saját napfényünk közepén állunk.

Írd be szívedbe, hogy minden nap az év legjobb napja. Addig senki sem tanult meg valamit igazán, amíg nem tudja, hogy minden nap az ítélet napja.

Egyik illúziónk az, hogy a mostani óra nem döntő fontosságú.

Az ember nem más, mint amit egész nap gondol.

Nincs történelem, csak életrajzok vannak.

Az egész élet egy kísérlet.

A lélek játszik az idővel - egy órába tudja sűríteni az örökkévalóságot, vagy örökkévalósággá nyújtani az órát.

Vegyük fel a természet tempóját: a titka a türelem.

A felnőtt embert börtönbe zárja a tudatossága. Mihelyest csak egyszer is hatásosan beszélt vagy cselekedett, már fogoly, akit százak és százak rokonszenve vagy gyűlölete őriz, s akiknek érzelmeit neki ezentúl mindig fontolóra kell vennie.

Lehet, hogy képességeim kevés számúak és silányak, de vagyok, aki vagyok, s nincs szükségem a magam vagy társaim biztosítása céljából mások bizonyítványára.

Könnyű a világban a világ véleménye szerint élni; könnyű a magánosságban a magad véleménye szerint élni. Ám az a nagy ember, aki a tömeg forgataga közepette tökéletes nyugalommal meg tudja őrizni a magánosság függetlenségét.

A Természet nem késik ránk húzni a pártunk rabruháját. Egyszerre csak valamennyiünk arca, alakja egyformává válik, s lassankint megannyian megkapjuk a jó vén szamár arckifejezését.

Őszinte tetted önmagát magyarázza, s megmagyarázza többi őszinte tettedet is. Ellenben az, hogy másokkal megegyezve cselekszel, semmit sem magyaráz. Cselekedj önállóan, s amit eddig önállóan cselekedtél, igazolni fog most téged.

Az igaz ember nem jobbágya időnek, helynek, hanem maga a dolgok középpontja.

Az ember félénk és mentegetőző természetű. Már nem jár-kél emelt fővel. Nem meri kimondani: "Én ezt gondolom" vagy: "Én vagyok" - hanem ehelyett mindjárt valaki mást idéz.

Az ember halogat, vagy emlékezik. Nem él a jelenben, hanem visszafordított szemmel siratja a múltat, vagy nem törődvén az őt körülvevő gazdagsággal, lábujja hegyére áll, hogy a jövőt kémlelje.

Amit szeretünk, az a mienk is, de a mohó vágy megrabol minket a szeretettől.

Koronkint az egész világ összeesküdni látszik, hogy nagyképű semmiségekkel háborgasson téged. Barát, ügyfél, gyermek, betegség, félelem, szükség, jótékonyság: mind egyszerre kopogtatnak a zárt ajtón, és hívnak: "Jer ki hozzánk!" Azonban maradj csak bent, ne keveredj zűrzavaruk közé. Csak gyenge kíváncsiságom adja meg az embereknek azt a lehetőséget, hogy kínozzanak. Mert senki sem férkőzhet közelembe (...) tulajdon cselekedetem révén.

Ha igaz vagy, de más igazságot követsz, mint én, csatlakozz társaidhoz; én majd megkeresem a magaméit. Nem önzésből, hanem alázatosan és őszintén. Az a te érdeked és az enyim is és mindenkié, hogy igaz módon éljünk, bármily sokáig éltünk is eleddig hazugság közepette.

A lelkiismeret törvénye örök. Két gyóntatószék van, amelyek egyikében le kell térdelnünk. Közvetlen vagy közvetett, azaz visszatükrözött úton tisztázod magad, hogy kötelességeid körét mint teljesítetted. Elmélkedjél, vajon eleget tettél-e viszonyodnak atyád, anyád, rokonod, szomszédod, városod, kutyád, macskád iránt; vajon ezek valamelyike nem tehet-e szemrehányást neked? De viszont elhanyagolhatom ezt a közvetett tükörmértéket, és föloldozhatom magamat is. Mert megvannak magammal szemben a tulajdon kemény követeléseim, és azok teljes kört alkotnak. (...) De csak az, akiben valami isteni van, bizakodhatik abban, hogy a maga törvényhozója tud lenni. Kell hogy szíve emelkedett, akarata hittel teljes, szeme éles legyen; kell hogy mélységes komolysággal ő legyen a maga tanítása, társasága, törvénye; kell hogy egyszerű elhatározása oly erős legyen számára, mint a vaskényszerűség az mások számára!

Mintha belőlünk kivágták volna a férfiúi izmokat és szívet: félénk, kishitű vinnyogók lettünk. Félünk az igazságtól; félünk a sorstól; félünk a haláltól és félünk egymástól. Korunk nem szül nagy és tökéletes embereket. (...) A legtöbb ember fizetésképtelen, még a maga szükségleteit sem tudja kielégíteni; nagyravágyása nincs semmiféle arányban gyakorlati erejével, és éjjel-nappal folyton csak kuncsorog és koldul. Háztartásunk kéregető; művészeteinket, foglalkozásainkat, háziasságainkat, vallásunkat nem mi választottuk, hanem a társadalom választotta azokat számunkra. Szalonhősök vagyunk. Messze elkerüljük a Sors ádáz tusáját, ahol az erő születik.

Hamis lelkiállapot az üres bánkódás. Elégedetlenség az önbizalom hiánya: akaratgyöngeség.

Láss a dolgodhoz, s a baj máris enyhülni kezd.