Arthur Schopenhauer

Az ember a saját akaratának a foglya.

Csak egy velünk született tévedés van: azt hinni, azért élünk, hogy boldogok legyünk.

A jelen soha ki nem elégít; a jövendő pedig bizonytalan, és a múlt visszahozhatatlan.

Aki azt akarja, hogy ítélete hitelre találjon, mondja ki azt hidegen és indulat nélkül.

Egyéniségünk háromnegyedéről lemondunk, hogy hasonlíthassunk másokhoz.

Az élet nem arra való, hogy élvezzük, hanem hogy átessünk rajta és befejezzük.

Az egészség nem minden, de az egészség nélkül minden semmi.

Az ember tehet, amit akar, de nem akarhat úgy, ahogy neki tetszik.

Az ember csak akkor olvasson, ha saját gondolatainak forrása elakad, ami bizonyára a legjobb fejjel is megtörténik. Ellenben, ha a könyvvel, amelyet a kezetekbe vesztek, a saját őserejű gondolataitokat űzitek el, ez bűn a szent szellem ellen.

Minden embert tisztelni kell, akármilyen sajnálatraméltó vagy nevetséges. Emlékeznünk kell, hogy minden emberben ugyanaz a lélek van, mint bennünk. Még akkor is, ha a másik testileg, lelkileg visszataszító, így kell gondolkoznunk: "Igen, ilyen szörnyűségnek is kell lennie, és el kell viselni őket." Ha kimutatjuk nekik ellenszenvünket, először is, igazságtalanok vagyunk, másodszor, kihívjuk őket olyan harcra, mely nem a koncért, hanem az ő létükért folyik. Akármilyen is, képtelen megváltoztatni magát. Mit tehet? Küzd ellenünk, mint a halálos ellenségével. Hiszen valójában mi akkor akarunk jók lenni hozzájuk, ha ők már megváltoztak, és nem olyanok, amilyenek. De ez számukra lehetetlen. Éppen ezért, jó szándékúnak kell lennünk minden emberrel, bármilyen is legyen, és ne várjuk tőle azt, amire képtelen, hogy más ember legyen.

Ki tudná a halál gondolatát elviselni, ha élni öröm volna?

A Földön az emberek az ördögök; az állatok pedig a meggyötört lelkek.

Az élet ingaként leng a fájdalom és az unalom között.

Olyanok vagyunk, mint a bárányok, amelyek a mezőn játszanak, miközben a mészáros már kiszemelte egyiket-másikat: hisz nem tudjuk jó napjainkban, mily csapást határozott el számunkra bármely pillanatban a végzet - betegséget, üldözést, elszegényedést, elnyomorodást, vakságot, megőrülést, halált.

Nincs bizonyos igazság, minthogy az egész világ az alany számára tárgy.

Az a balga hit, hogy az állatokkal szemben való viselkedésünknek nincs erkölcsi jelentősége - vagy hogy ennek az erkölcsi felfogásnak nyelvén szóljunk: az állatokkal szemben nincsenek kötelességeink -, felháborító durvaság és barbárság.

Mindenki azt hiszi, hogy saját képzeletének határai azonosak a világ határaival.

Valamely kedvelt állatunkat csak szűk korlátok közt bírjuk boldogítani. Így áll ez az embernél is: az egyénisége eleve kiszabja lehető boldogságának a mértékét.

A nemi viszony a háború oka és a béke célja... minden célzás kulcsa, minden titkos pislantás, minden ki nem mondott ajánlat s minden lopva vetett tekintet tartalma; mindennapi gondja-gondolatja a fiataloknak és gyakran az öregeknek is... folyton kész anyaga a tréfának, csak azért, mert a legmélyebb komolyság az alapja. Mert a világ pikantériája és tréfája, hogy... mindenkinek fő-főügye, mégis titkosan űzik... amelynek elérésével azt hisszük, hogy minden el van érve, elhibázásával pedig, hogy minden el van hibázva.

Miért függ (...) a szerelmes oly teljes odaadással kiválasztottjának tekintetén; s miért kész neki mindent föláldozni? - Mert halhatatlan része ez, mely utána kívánkozik; minden egyéb után pedig mindig csak a halandó része.

Ha az élet... zsibongó sokaságába tekintünk, látjuk, hogy mindenki az élet nyomorával és fáradalmával vesződik; s minden erejét megfeszíti, hogy végtelen szükségleteit kielégítse, és a sokalakú szenvedéseket elhárítsa magától. (...) A zsibongás és tolongás közepette pedig látjuk, mint találkozik sóvárogva két szerelmesnek tekintete: - de miért oly titkosan és félénken és lopva? - mert e szerelmesek az árulók, kik titkon arra törnek, hogy mind e bajt és nyomorúságot örökössé tegyék, holott az különben hamarosan véget érne.

Az élet: föladat, munka, melyet el kell végezni, és ezért rendszerint folytonos küzdés a szükség ellen. Ezért mindenki azon van, hogy túladjon és átevezzen rajta, amint lehet: úgy végez az élettel, mint rabszolgamunkával, mellyel tartozott. De vajon ki csinálta az adósságot? Nemzője, a kéj élvezetében. Tehát azért, mert az egyik ezt élvezte, a másiknak élni kell, szenvedni és meghalni.

Érezzük a fájdalmat, de nem a fájdalmatlanságot; érezzük a gondot, de nem a gondtalanságot, a félelmet, de nem a biztosságot. Az élet három legnagyobb javát: az egészséget, fiatalságot és szabadságot, ezért nem is érezzük, ameddig birtokukban vagyunk, hanem csak miután elvesztettük... Hogy éltünk néhány napja boldog volt, csak akkor vesszük észre, miután boldogtalan napoknak adtak helyet.

Legyen bár valaki fiatal, szép, gazdag, becsült, ha meg akarod ítélni, hogy vajon boldog-e, kérdeni fogod, hogy vajon vidám-e. Ha azonban valaki vidám, tökéletesen mindegy, hogy fiatal vagy öreg-e, ép-e vagy púpos, szegény-e vagy gazdag - bizonyos, hogy boldog.

A szépség nyílt ajánlólevél, mely eleve megnyeri a szíveket számunkra.

A meglévő vagyont védőbástyának kell tekinteni a sok, előfordulható baj és szerencsétlenségek ellen, nem pedig a világ gyönyöreinek megszerzésére kötelező eszköznek.

A dicsőséget... meg kell szerezni; a becsületet ellenben csupán nem szabad elveszíteni.

Mint ahogy testünket ruha fedi, úgy burkolja be lelkünket is a hazugság. Szavaink, cselekvéseink, egész mivoltunk hazug. Igazi lelkünket ezen a burkon keresztül csak néha-néha lehet megsejteni, mint a ruhán keresztül a test idomait.

Az emberek irigysége mutatja, hogy mennyire boldogtalanoknak érzik magukat; mások tetteire irányuló folytonos figyelmük pedig jele annak, hogy mennyire unatkoznak.

Ha pedig szerencsétlenség ért bennünket, amelyen többé nem változtathatunk, még gondolnunk sem szabad rá, hogy másképp is történhetett volna; még kevésbé arra, hogy miképp háríthattuk volna el, mert ez elviselhetetlenné tenné a fájdalmat, magunk kínzójává válnánk.