Friedrich Schiller

Johann Christoph Friedrich Schiller, 1802-től von Schiller (Marbach am Neckar, 1759. november 10. – Weimar, 1805. május 9.) német költő, drámaíró, filozófus és történész. 

English1 Magyar33 Română78
A szív számára nincs császár-parancs.
Minden elmúlik, mint az álom Elröpül, mint a vándormadár, Csak az emlék marad meg a szívben, Halványan, mint a holdsugár.
Csak a reménytelen szerelmes tudja, hogy mi a szerelem.
Mit nem fogadtál el a pillanattól, Az öröklét sem adja vissza már.
A percet lásd meg, míg el nem repül, mert életünkben ritka pillanat kínál nagyot, jelentőst.
A szeretet rettenetesebb kényszer, mint a zsarnok dühe!
A természet csak homlokába tett Látó szemet, hátát, a védtelent, Csupán a jámbor hűség védi meg.
A szív csöndes szentélyébe fuss hát A világból, mely forrong vadul.
Barátaim buzgalma tesz tönkre, nem ellenségeim gyűlölete.
Aki sosem kockáztat, annak nincs mit remélnie.
Az ember ne akadjon fenn apróságokon, ha nagy dolgok miatt vágott neki az útnak.
Aki semmitől sem fél, van olyan hatalmas, mint akitől mindenki retteg.
Szegény, koldusszegény leszel, mikortól nem tudsz már szeretni mást, csak önmagad.
Készülve életed nagy frigyére, Nézd meg, szív szívvel összefér-e? A kéj rövid, hosszú a bú.
A művészi élvezet teljességét a szív örömével összekötni, ez volt mindig legfőbb életideálom, s e kettőnek egyesítése a legbiztosabb eszközöm is, mellyel mindkettőt teljességre vihetem.
A sors felemeli az embert, amikor szétmorzsolja.
Sohasem tudhatjuk, hogy a kedély nyugalma morális erejéből fakadt-e, ha nem győződtünk meg róla, hogy nem érzéktelenségből fakadt. Nem nagy mesterség olyan érzéseken úrrá lenni, melyek csak a lélek felszínét súrolják könnyedén és futólagosan; de az egész érzéki természetet felkorbácsoló viharban megtartani kedélyünk szabadságát, ehhez olyan ellenálló képesség kell, mely minden természeti hatalomnak végtelenül fölötte áll.
Kifogytam az emberi eszközökből, ördögiekhez kell folyamodnom.
Összefüggéstelen szavak, véletlen találkozások döntő bizonyítékká formálódnak a képzelődő emberben, ha elég érzékeny.
Egy művésznek is az a legnagyobb dicsérete, ha elmerülünk az alkotásában, és megfeledkezünk az alkotóról.
Irigység, átok és félelem szomorú tükréből mosolyog az uralkodó fensége - könnyek, szitkok és kétségbeesett jajok szörnyű lakomáin dőzsölnek a dicsőített boldogok, ezektől megrészegednek és úgy támolyognak át az örökkévalóságba, Isten trónja elé.
Nem öröm a lovaglás, ha a ló még a zabláját sem rántja meg soha.
Testvérek népe, egy nemzet leszünk, baj és veszély nem választ el soha. Szabadok leszünk mindig, mint apáink, Inkább halált, mint szolgaságban élni!
Mennél több feszültséget, megkötöttséget és leigázottságot teremt a lelkekben korunk pillanatnyi érdeke, annál sürgetőbbé válik az igény, hogy a megkötött lelket fölszabadítsa, és a politikailag megosztott világot az igazság és szépség zászlaja alatt újraegyesítse egy általános érdek, amely a tisztán emberi, a kor minden befolyásától mentes valósághoz fűződik.
Az ember csak ott egészen ember, ahol játszik.
Csak tüzes és bátor paripát látsz a pályán elbukni, Fontolgatva kocog célja felé a szamár.
Ki saját koráért megtette, mi tőle telt, mindenkor üdvös lesz annak élete.
Gyakran megtörténik, hogy az erény tovább él, mint a becsület!
A nők egymás asszonyi gyöngeségeit hiúz szemekkel lesik ki!
A szerelem lángja főzi a szerelem gyilkos mérgét.