François de La Rochefoucauld

Alaposan téved, aki azt hiszi, hogy meg tud lenni önmagában is, hogy nincsen szüksége senkire; de még nagyobbat téved az, aki úgy gondolja, hogy őnélküle nem lehetnek meg a többiek.

Hamarabb szeretjük meg, aki gyűlöl bennünket, mint azt, aki jobban szeret, mint mi szeretnénk.

Csapnivaló memóriájára szinte mindenki szokott panaszkodni, az ítélőképességére azonban senki.

Semmilyen álarc sem takarhatja el a szerelmet ott, ahol van, és nem színlelheti ott, ahol nincs.

Mindannyian igyekszünk felölteni az illő ábrázatot és külsőt, hogy a többiek annak lássanak, akinek szeretnénk látszani, vagyis elmondható, hogy az egész világ - megannyi álarc.

Valahányszor másnak teszünk szépet, attól félünk, hogy összeakadunk szerelmünkkel.

Néha kevésbé vagyunk szomorúak, ha becsap valaki, akit szeretünk, mint hogyha nem csap be.

Ellenségeink rólunk alkotott véleménye közelebb jár az igazsághoz, mint a magunké.

A halál olyan, mint a nap: nem tudunk szembenézni vele.

Nagy tehetség kell a tehetség elrejtéséhez.

Szeretek olvasni, különösen azokat a könyveket, amelyek csiszolják a szellemet, és megszilárdítják a lelket. Különösen örvendek akkor, ha ezt az örömet egy másik szellemdús lénnyel is megoszthatom; mert együtt lévén minden pillanatban elmélkedhetsz olvasmányaid felett, s a maguk nemében ezek a pillanatok jelentik a legkellemesebb és leghasznosabb társalgást.

Az erények belevesznek az érdekbe, akárcsak a folyók a tengerbe.

Éppoly könnyű magunkat ámítani, anélkül hogy észrevennénk, mint amilyen nehéz másokat ámítani, anélkül, hogy észrevennék.

Több erőnk van, mint akaratunk, s gyakran csak mi magunk előtt való mentségül képzeljük azt, hogy valami lehetetlen.

Nehezebb titkolni a való érzelmeket, mint színlelni a valótlanokat.

Szeretünk átlátni másokon, de nem szeretjük, ha mások átlátnak rajtunk.