François de La Rochefoucauld

(Párizs, 1613. szeptember 15. – Párizs, 1680. március 17.) kalandos életű francia herceg, író és moralista, akinek neve mindenekelőtt Maximes (Maximák) című aforizmakötetének köszönhetően maradt fenn. Descartes, Pascal és La Bruyère mellett ő volt a 17. század negyedik nagy francia gondolkodója.

English1 Magyar106 Română85
Mindig szeretjük azokat, akik minket bámulnak, és nem mindig szeretjük azokat, akiket mi bámulunk.
Akiket szeretünk, azoknak majdnem mindig nagyobb hatalma van rajtunk, mint magunknak.
Halandók módjára félünk mindentől, de úgy vágyunk mindenre, mintha halhatatlanok volnánk.
A barátság legnagyobb próbája nem az, ha a magunk hibáit tárjuk fel barátunknak, hanem, ha neki tárjuk fel az övéit.
A túlságos fukarság majdnem mindig tévedésbe visz.
Szerelem csak egyféle van, de utánzata sokféle.
Az igazi barát a legnagyobb kincs - és minden kincs közül ennek megszerzésére gondolunk legkevesebbet.
Mibennünk sem elég erős a barátság, ha nem vesszük észre barátaink elhidegülését.
Néha csak azért panaszkodunk a barátainkra, hogy előre igazoljuk nemtörődömségünket.
Hogyan kívánhatjuk, hogy másvalaki megőrizze azt a titkot, amit mi magunk sem tudtunk megőrizni?
Irigységünk mindig tovább tart, mint azoknak a boldogsága, akiket irigylünk.
Ha szemrehányást teszünk valakinek, mert hibázott, akkor nem annyira a jóság, mint inkább a gőg szól belőlünk, s kifogásaink korántsem a másik jó útra terelését, hanem inkább a magunk tökéletességének fitogtatását célozzák.
Az ember gyakran csak azért cselekszik jót, hogy utána büntetlenül tehessen rosszat.
Erőfeszítéseink, hogy ne szeressünk, gyakran fájdalmasabbak, mint a szerelem keservei.
A véletlent ugyanúgy kell kezelnünk, mint egészségünket; örüljünk neki, ha kedvünkben jár, legyünk türelemmel, ha ellenünk fordul, s komoly orvosságot csak akkor használjunk, amikor végleg nem tehetünk másképp.
A napba és a halálba nem lehet belenézni.
Nemigen akad ember, aki ne szégyellné, hogy szeretett valakit, mikor szerelme már megszűnt.
Az életben gyakrabban aratunk tetszést hibáinkkal, mint jó tulajdonságainkkal.
A nagy elmék jellemző vonása az, hogy kevés szóval sokat mondanak; a kis elmék képessége viszont az, hogy sokat beszélnek, és nem mondanak semmit.
Lehetetlen még egyszer megszeretni azt, amiből igazán kiszeretett az ember.
Hiábavaló fiatalnak lenni szépség nélkül és szépnek lenni fiatalság nélkül.
Nem szabad megsértődnünk, ha mások eltitkolják előlünk az igazságot, hiszen mi magunk is gyakran eltitkoljuk saját magunk előtt.
A testi munka megszabadít a lelki gyötrelmektől, s ezért boldogok a szegények.
A hibák majdnem mindig könnyebben megbocsáthatóak, mint a módszerek, melyekkel takargatni próbálják őket.
Ha nekünk magunknak egyetlen hibánk sem lenne, a másokét sem fedeznénk fel olyan nyilvánvaló gyönyörűséggel.
Az ész nem sokáig tudja játszani a szív szerepét.
Betegségtől félni, ez maga a legkellemetlenebb betegség.
Nehéz a szerelmet meghatározni: annyit mondhatunk róla, hogy a lélekben: hatalomvágy, az értelemben: rokonszenv, a testben pedig: rejtett és kényes vágy annak birtoklására, amit a maga rejtélyességében szeretünk.