François de La Rochefoucauld

(Párizs, 1613. szeptember 15. – Párizs, 1680. március 17.) kalandos életű francia herceg, író és moralista, akinek neve mindenekelőtt Maximes (Maximák) című aforizmakötetének köszönhetően maradt fenn. Descartes, Pascal és La Bruyère mellett ő volt a 17. század negyedik nagy francia gondolkodója.

English1 Magyar106 Română85
Amikor szívünk még háborog valamely szenvedély maradványaitól, könnyebben esünk bele egy újabb szerelembe, mint amikor már teljesen kihevertük.
Aki egyszer nagy szerelemmel szeretett valakit, élete végéig boldog is, boldogtalan is attól, hogy kigyógyult belőle.
Egészségünket túlságosan szigorú életrenddel megóvni unalmas betegség.
Sokkal könnyebb elfojtani az első vágyat, mint kielégíteni mindazokat, amelyek követik.
A boldogság nem a dolgokban, hanem hajlamunkban rejlik; s attól vagyunk boldogok, hogy azt mondhatjuk magunkénak, amit mi szeretünk, nem pedig azt, amit mások vélnek szeretetre méltónak.
Hogy szenvedélyünk meddig tart ki, az éppúgy nem tőlünk függ, mint hogy meddig fogunk élni.
A filozófia játszva diadalmaskodik a múlt és a jövő bajain, a jelen bajai viszont játszva diadalmaskodnak a filozófián.
A féltékenység, ha úgy vesszük, igaz és érthető indulat, hiszen nem kíván mást, mint megőrizni, ami a miénk, vagy amiről azt hisszük, hogy a miénk; az irigység viszont puszta düh, mely nem képes elviselni, hogy másnak is legyen valamije.
Amikor ígérünk, reményeink irányítanak, amikor ígéreteink beváltásáról van szó, akkor viszont a félelem.
A szerelem, akár a tűz, csak folytonos mozgásban létezhet, s amikor már nem remél, de nem is fél, akkor egyszerre kihuny.
Kényelmesebb mások számára bölcsnek lenni, mint a magunk számára.
Az igazi ékesszólás: ha mindent kimondunk, amit ki kell mondani, és csak azt mondjuk ki, amit ki kell mondani.
Az igazi bátorság: ha tanú nélkül is megtesszük, amit mások szeme láttára megtennénk.
Kevés ember eléggé bölcs ahhoz, hogy a mérgezett dicséretnél többre becsülje a hasznos kritikát.
Bárcsak az ártatlanság is kapna annyi védelmet, mint a bűn!
Bármily ritka is az igazi szerelem, még mindig nem olyan ritka, mint az igazi barátság.
A képzelet sohasem volna képes oly sok ellentétes hajlamot kitalálni, mint amennyi a legtermészetesebb módon él mindannyiunk szívében.
A szerelem gyakran változik át becsvággyá, a becsvágyból a szerelembe azonban nincs visszatérés.
Ami öröm és bánat bennünket ér, azt sohasem valódi mértéke, hanem inkább a saját érzékenységünk mértéke szerint érezzük át.
Az újrakezdett barátság több figyelmet igényel, mint az olyan, mely nem szakadt meg soha.
Szeretjük kitalálni a mások gondolatait, de nem szeretjük, ha mások kitalálják a mi gondolatainkat.
A harag különféle megnyilvánulásai közt nemigen teszünk különbséget, holott létezik könnyű, szinte ártatlan harag, amely természetünk hevességéből táplálkozik, és létezik bűnös harag is, amely tulajdonképpen a gőg dühe.
Csak a nagy emberek kiváltsága az, hogy nagy hibáik legyenek.
Az érdek nagyon sok nyelven beszél és nagyon sok alakban nyilvánul meg, olykor még az önzetlenség alakjában is.
Az igazság nem tesz annyi jót a világgal, amennyi bajt okoz a látszata.
Barátainkban kételkedni: nagyobb szégyen, mint csalódni bennük.
Barátságban és szerelemben az embert boldogabbá teszi, amiről nem tud, mint amiről tud.
Nehéz szeretnünk azokat, akiket nem becsülünk, de nem kevésbé nehéz szeretnünk azokat, akiket magunknál sokkal többre becsülünk.
A szerelemben az a gyönyörűség, hogy szeretünk. Jobban boldogít minket a bennünk égő szenvedély, mint az, amelyet másban gyújtunk.
A szenvedélyekben mindig van valami igazságtalan és önérdekű, emiatt veszélyes követni őket, s amikor a legértelmesebbnek látszanak, épp akkor kell a legjobban óvakodnunk tőlük.