Henry David Thoreau

Aki hibát akar találni, az az Édenben is talál.

Képzelhető-e nagyobb csoda, mint hogyha egy pillanatra egymás szemével nézhetnénk a világot?

Tapasztaltam, hogy a leggyorsabban az utazik, aki gyalog jár. Azt felelem ismerősömnek: versenyezzünk, melyikünk ér oda előbb. A távolság harminc mérföld, az útiköltség kilencven cent. Ez kis híján egy teljes napszám. Én még emlékszem rá, hogy ennek a vasútvonalnak az építkezésén hatvan cent napszámot fizettek a munkásoknak. Nos, én elindulok most ebben a minutában gyalog, és estére odaérek; hetekig vándoroltam már ilyen tempóban. Barátom időközben megkeresi az útiköltségre valót, és valamikor a holnapi nap folyamán érkezik oda, vagy esetleg ma későn este, ha olyan szerencsés volt, hogy megfelelő munkát kapott.

Az az életforma, amelyet az emberek di­csérnek, és sikeresnek tekintenek, csupán egyike az elképzelhető életformáknak. Miért túlozzuk el egyiknek a jelentőségét a többi rovására?

Sosem késő, hogy feladjuk előítéleteinket. Cselekvés, gondolkodás semmilyen módozatát nem sza­bad vizsgálatlanul elfogadnunk, akármilyen ősi.

Kétséges, vajon akár a legbölcsebb ember is tanult-e élete során bármit, ami abszolút értékűnek mondható.

A mennyországot ne csak a magasban kutasd; lehet, hogy a lábad előtt hever.

A tömeg sosem emelkedik a legjobb tagjának színvonalára, épp ellenkezőleg: a leghitványabb színvonalára süllyed.

Nem annyira kényelmes, mint inkább bámulatos az a világ, amit lakunk, nem annyira hasznos, mint amilyen szép, ennélfogva bámulnunk kell előbb, és örülnünk neki, mielőtt hasznunkra fognánk.

A szerencse az, amikor az előkészület és az alkalom találkozik egymással.

Az emberben élő vad sohasem tűnik el teljesen.

A rettenetes vadon valójában nem is rettenetes, csupán az utazó képzeletében válik azzá.

Amikor zenét hallgatok, nem félek semmitől, sérthetetlen vagyok, nem ismerek ellenséget, és végtelen harmóniába kerülök a legtávolabbi múlttal és a jelennel.

A világ megóvása az erdőkkel kezdődik.

Nem az a fontos, hogy milyen messzire utazott az ember, hanem hogy mennyire él.

Nem érheti igazán fekete bánat azt, aki a természetben él.

Éljük meg a múló évszakokat; szívjuk be levegőjét, kortyoljuk nektárját, ízleljük meg gyümölcsét, és adjuk át magunkat a föld hatalmának!

Ma már a legtöbben tudnak annyira olvasni, hogy a köznapi igényeiket kielégítsék, mint ahogyan a számoláshoz is konyítanak annyira, hogy könyvelni tudjanak, és ne csapják be őket az üzleti életben; de ami az olvasást illeti, erről kevés vagy éppen semmi fogalmuk sincsen, márpedig olvasásnak a szó legmagasabb értelmében csakis azt mondhatjuk, ha nem olyat olvasunk, ami elkápráztat, elzsongít, és egy időre álomba ringatja magasabb képességeinket, hanem olyat, amihez lábujjhegyre kell ágaskodnunk, hogy fölérjük ésszel, aminek legéberebb, legfrissebb óráinkat kell szentelnünk.

Az öregség korántsem olyan jó tanítómester, mint az ifjúság, mert kevesebbet tanult, mint amennyit felejtett.

Megváltoztatni napunk jellegét: ez a művészetek legmagasabbika.

Ha légvárakat építünk, azok nem szükségszerűen fognak elvészni; ott vannak, ahol lenniük kell. Most már csak alapokat kell építenünk alá.

Nem akarok elképzelt helyzetekben tetszelegni, inkább elfogadom a valódi helyzetet; az egyetlen úton járok, amelyen járnom adatott, s amelyen semmiféle hatalom nem állíthat meg.

A fölösleges pénzen csupán fölösleges holmit vásárolhatunk. És ami a léleknek életszükséglete, ahhoz nem kell pénz.

Ha világéletemben a padlás zugában kellene laknom, mint a póknak, a világ éppolyan tágas volna számomra, amíg a gondolataim velem volnának.

A legtöbb ember azt hiszi magáról, hogy túlságosan jó hozzá, hogy közadakozásból éljen; ahhoz azonban többnyire nem tartják magukat túlságosan jónak, hogy becstelen üzelmekből éljenek, pedig ez igazán sokkal megalázóbb.

Szeresd az életet, akármilyen szegényes. Még a nyomortanyán is átélhetsz egy-két kellemes, érdekes vagy élvezetes órát. A lenyugvó nap éppoly ragyogóan verődik vissza a szegényház ablakából, mint a gazdag ember palotájáéból; a hó is éppoly hamar elolvad tavasszal a küszöbe előtt.

Akármilyen nyomorúságos az életed, éld bátran és nézz vele farkasszemet; ne ócsárold és ne próbálj menekülni belőle. Nem olyan rossz, mint amilyen te vagy.

Mondjuk ki mindig azt, ami a mondanivalónk, nem azt, amiről azt hisszük, hogy mondanunk kell. Az igazság mindig jobb, mint a hitegetés és képzelgés.

Némelyek szüntelenül azt fújják, hogy mi, amerikaiak, és mai emberek általában, intellektuális törpék vagyunk az ókoriakhoz, vagy akár az Erzsébet-kor embereihez képest. De mit számít ez a mi szempontunkból? Az élő kutya többet ér, mint a halott oroszlán.

Néha azt, akinek másfél esze van, féleszűnek minősítjük, mivel eszének csupán egyharmadát érjük fel ésszel.