Henry David Thoreau

Teljesen összetört a búcsúzás. Inkább a talajt rántsák ki a talpam alól, mint hogy elveszítsem gondolataimat rólad!

A barátok nem pusztán összhangban élnek, mint némelyek mondják, hanem összhangzó dalban.

Nincs öregebb annál, mint akiben kihunyt a lelkesedés lángja.

Kimentem a vadonba, mert tudatosan akartam élni. Maradéktalanul ki akartam szívni az élet velejét. Elpusztítani mindazt, ami nem volt élet, hogy ne a halálom óráján döbbenjek rá, hogy nem éltem.

Az ember annál gazdagabb, minél többről tud lemondani.

Nem a dolgok: mi magunk változunk.

Két ember kell az igazság kimondásához: egy, aki mondja, és a másik, aki meghallgatja.

Ahogy a természetet, a daloló madarakat, a csillogó tarlót, a reggelt és az estét, a nyarat és a telet szeretem, úgy szeretlek téged.

Furcsa, hogy míg az emberek a csodáról, a megvilágosodásról, az ihletről és egyebekről múlt időben beszélnek, a szerelem múlhatatlan.

A szerelemre nincs más orvosság, csak a szerelem.

Azt mondd, amit mondanod kell, ne azt, amit mások szeretnének hallani!

Sok ember horgászik egész életén keresztül anélkül, hogy tudná: nem is a halat keresi.

Élj meg minden évszakot, amint elmúlik körülötted, lélegezd be a levegőt, idd ki italodat, ízleld a gyümölcsöt és add át magad mindezek élvezetének.

Nem ismerek reménykeltőbb érzést, mint az ember kétségbevonhatatlan képességét, hogy tudatos erőfeszítéssel felemelje saját életét.

Többnyire nem vesszük figyelembe, hogy végül is mindig az egyes szám első személye az, aki hozzánk szól.

A legtöbb ember még ebben a viszonylag szabad országban is, merő tudatlanságból és tévelygésből úgy el van foglalva az élet vélt gondjaival és fölösleges, durva munkáival, hogy nem tudja élvezni nemesebb gyümölcseit. Kezük a túlzásba vitt munkától annyira eldurvult, és úgy remeg, hogy nem is tudnák leszedni.

Legnemesebb tulajdonságaink kényesek, akár a gyümölcs hamva: csak a legóvatosabb bánásmóddal őrizhetők meg.

Néha eszembe jut, hogy vajon miért vagyunk olyan felületesek - mert szinte már ennek kell mondanom! -, hogy annyit foglalkozunk a felháborító, ám tőlünk valamelyest idegen néger rabszolgaság kérdésével, amikor északon és délen egyaránt annyi nálunk a rafinált és kegyetlen rabszolgatartó. Rossz, ha valakinek déli hajcsára van, még rosszabb, ha az északi államokból való; de a legrosszabb, ha magad vagy a magad hajcsára!

A közvélemény gyenge zsarnok a magunk véleményéhez hasonlítva.

Amit ma mindenki igaznak szajkóz, vagy hallgatagon elfogad igaznak, arról holnap kitudódhat, hogy hamis, nem egyéb, mint csupán a közvélemény füstje, melyről valaki azt hitte, igazi felhő, melyből termékenyítő eső hullik majd földjeinkre.

Egy farmer azt mondja nekem: „Nem élhet csupán növényi táplálékkal, mert abban nincsen semmi, amiből a csont fölépülhet"; ezért napja egy részét szinte vallásos áhítattal annak szenteli, hogy szervezetét ellássa a csontok fölépítéséhez szükséges nyersanyaggal, s miközben ekképpen oktat, egész idő alatt ökrei mögött lépked, akik növényi táplálékból épült csontjaikkal vígan húzzák előre őt magát meg súlyos ekéjét.

Minden nemzedék kineveti a régi divatot, de vallásos áhítattal követi az újat.

Végső soron az ember mindig csak azt találja el, amit célba vesz. Ezért úgy kellene, hogy minél magasabbra tűzze a célt - még ha eleve kudarcra van is ítélve.

Úgy tetszik, mintha legfőbb célunk az volna, hogy minél gyorsabban beszéljünk, s nem az, hogy minél értelmesebben.

Hogy az ember élete java részét pénzkereséssel töltse, csak azért, hogy hátralevő s kevésbé értékes részében kétes szabadságot élvezhessen: erről eszembe jut az angol, aki Indiába ment, hogy vagyont szerezzen, aztán visszamehessen Angliába, és költő gyanánt élhessen. Miért nem azzal kezdte, hogy beköltözött egy padlásszobába?

Egyszer arra vetemedtem, hogy megöltem egy mormotát, amely babföldemet pusztította - vagyis segítettem lelkének, hogy előbbre jusson vándorútján, ahogy a keleti ember mondaná.

A rossz, mit ember tesz, túléli őt.

Hitem s tapasztalatom szerint egyaránt meg vagyok róla győződve, hogy fenntartani magunkat e földön nem keserves fáradság, hanem szórakozás, ha egyszerűen és bölcsen élünk (...). Nem szükséges, hogy az ember arca verítékében egye a kenyerét.

Mind csupán egy matematikai ponthoz viszonyítva vagyunk bölcsek, mint ahogyan a hajós vagy a szökött rabszolga a sarkcsillagra függeszti szemét; de ez elegendő irányítás egész életünkre. Talán nem érünk révbe kiszámítható időn belül, de mindenesetre megmaradunk a helyes irányban.

Megkérdezték egy bölcstől: - A sok híres fa közül, amelyet a Magasságos Isten sudárnak s terebélyesnek teremtett, egyetlenegyet sem neveznek azadnak, vagyis szabadnak, csupán a ciprust, mely gyümölcsöt nem terem. Milyen titok van ebben elrejtve? - És a bölcs ekképpen válaszolt: - Mindegyik fának megvan a maga termése és a maga kijelölt évszaka, amelyben zöldell és virágzik, más évszakban ellenben hervad és kiszárad. A ciprus azonban nincsen alávetve e váltakozásnak, mert minden évszakban egyforma üde zöld; s ilyen természetű az azad, a vallásban szabad ember is.