Nyikolaj Vasziljevics Gogol

(Szorocsinci, 1809. április 1. – Moszkva, 1852. március 4.) ukrán származású orosz író, az orosz irodalom klasszikusa, az orosz széppróza és drámairodalom egyik legnagyobb hatású alakja.

English2 Magyar80 Română26
Hogyne védeném az embereket, mikor tudom, hogy bűneik felét tájékozatlanságból, tapasztalatlanságból és ostobaságból követik el?
Az emberben gyorsan változik minden; mire észbe kap, már nagyra nőtt a bensejében valami félelmetes féreg, amely zsarnokian magába szív minden életnedvet.
Nincs szentebb kötelék a bajtársi hűségnél. (...) Lélek és nem vér szerinti rokonságot kötni csak az ember képes.
Ne a tükröd okold, ha a képed ferde!
A dicsőség nem adhat gyönyört annak, aki lopta, nem pedig megszolgálta.
Már csak ilyen az orosz ember: valósággal töri magát, hogy a nála akár csak egy fokkal magasabb rangúval ismeretségbe kerüljön, és a felületes, éppen csak a köszöntésig terjedő ismeretséget egy gróffal, vagy herceggel többre értékelik, mint mással a legszorosabb barátságot.
Csodálatos dolgok vannak a világon: a vidámság, ha sokáig vizsgálgatjuk, könnyen szomorúsággá változik, s akkor isten tudja, mi minden jut eszünkbe.
Vannak emberek, akiknek abban telik kedvük, hogy felebarátaikat - rendszerint minden ok nélkül - bemocskolják.
Kártyára tenni azt jelenti, hogy az ember aláveti magát a véletlennek.
Minden ember - tartozzék bár a nyomorúságban sínylődő, durva és ápolatlan szegények közé, vagy az egyhangúan hűvös, unalmasan ápolt előkelők magasabb köreihez - életében legalább egyszer okvetlenül találkozik valamely mindaddig nem tapasztalt jelenséggel, s ez - ha csak egyetlenegyszer is - olyan érzést kelt benne, amely teljességgel különbözik életének minden addigi, s minden későbbi érzésétől. A szomorúságok és bajok közepette, amelyekből életünk szövődik, legalább egyszer felragyog valami boldogító öröm.
Minden nép, amelyben megvan az erő záloga, tele van a lélek sajátos, ragyogó, alkotó képességeivel és más isteni adománnyal - sajátosan különbözik beszédében a többitől; bármit fejezzen is ki, a kifejezésben egyúttal a saját jellemének egy részecskéje is tükröződik.
A mostani lángolóan lelkes ifjú irtózattal hőkölne hátra, ha megmutatnák neki majdani öregkori arcképét. Vigyetek hát magatokkal mindent az útra, amelyen a zsenge ifjúság éveiből a sivár, rideg férfikor felé haladtok, vigyetek magatokkal minden emberi jó tulajdonságot, útközben ne hagyogassatok el semmit, mert soha többé fel nem szedhetitek! Félelmetes és kegyetlen a ránk váró öregkor, semmit sem ad vissza. A sír irgalmasabb, a sír fölött ez olvasható: "Itt ember nyugszik!" De az embertelen öregség hideg, érzéketlen vonásaiból nem olvashattok semmit.
Az ember nem érhet célt, ha nem teremt magának szilárd alapot, amelyen biztos lábbal áll; holmi fiatalos ábrándozással semmire sem lehet jutni.
A milliomosnak olyan szerencséje van, hogy közelről láthatja a haszonlesést.
Két gerle megmutatja Kihűlt hamvaimat, S elturbékolja néked Az én szomorú halálomat.
Próbálja csak meg valaki jellemezni a tekintetük ragyogását: azt az olvadékony, bársonyos, édes fényt. Isten tudja, még mi mindent lehetne mondani a tekintetükről: kegyetlen is, lágy is, sőt olykor epedő vagy mint némelyek mondják: kéjes, vagy talán nem is, de ha igen, megejti a szívet, rezgésbe hozza a lelket, mint hegedűhúrt a vonó. Az ember egyszerűen nem talál rá szavakat - az emberi nem fele: az asszony - céda népség, semmi más.
Vannak esetek, mikor a nő, bármilyen törékeny, és gyönge is a férfihoz hasonlítva, egyszerre erősebb lesz nemcsak a férfinál, hanem a világon mindennél.
Bármilyen értelmetlen az ostobák beszéde, olykor elég ahhoz, hogy megzavarja az okos embereket.
Valamennyiünknek megvan az a kis gyengéje, hogy magunk iránt kissé elnézők vagyunk, s inkább valamely felebarátunkat hibáztatjuk, akin aztán kitöltjük a bosszúnkat, például szolgánkat, aki éppen jókor kerül a szemünk elé, vagy alárendelt hivatalnokunkat, a feleségünket, vagy ha más nem akad, akár egy széket, amelyet aztán úgy odavágunk az ajtóhoz, hogy karja, lába, támlája letörik - hadd tudja meg, mi az a harag.
Ha valaki kilenctized részben csupa jó tulajdonságokból áll, s csak egytized részben ostoba, az már elég ahhoz, hogy szamárnak nevezzék.
Ne légy adakozó, és ne vendégelj meg senkit, inkább úgy intézd, hogy téged vendégeljenek meg mások, s ami mindennél fontosabb: őrizd és kuporgasd a kopejkát, a kopejka a legmegbízhatóbb barát a világon. A társad vagy a barátod megcsal és elárul, ha bajban vagy, de a kopejka soha el nem árul, bármilyen bajba kerülsz.
Az emberi szenvedély olyan megszámlálhatatlanul sokféle, mint a tenger fövenyének homokszemei, egyik sem hasonlít a másikhoz és az alantasak csakúgy, mint a magasztosak - eleinte engedelmeskednek az embernek, csak később válnak félelmetes zsarnokává.
Aki arra törekszik, hogy értelmes ember legyen belőle, annak nem marad ideje a csintalankodásra; ez a hajlam elmúlik magától.
Mindenki szeretetre vágyik (...). Mit tehetünk? Még az oktalan állat is szereti, ha megsimogatják. Kidugja pofáját az ólból: no, itt vagyok, simogass meg!
Amikor azt kell tapasztalnom, hogy csalnak mindenki szeme láttára, és a világ még csak meg sem veti a bűnöst, azt sem tudom, hova legyek... olyankor magam is dühössé, sőt gonosszá válok...
Pár nélkül sem ember, sem madár nem élhet a világon.
Csak úgy, véletlenül, a bolond is megláthatja a dolgok állását, de tudatosan kell látni mindent, tudatosan!
Évszázados tapasztalatok bizonyítják, hogy a földműveléssel foglalkozó emberek erkölcsösebbek, tisztábbak, nemesebbek, fennköltebb lelkűek.
Mindenki összeakad néha olyan emberrel, akinek beszédét szívesebben hallgatja, mint másokét, akinek szavai közelebb férkőznek a lelkéhez, buzdítóbban hatnak rá, mint más szavak.
Érthető is: akinek csak néhány százezre van, az lassan gazdagodik, de akinek milliói vannak, annak nagyobb a hatósugara. Amihez hozzányúl, megkétszereződik, megháromszorozódik, még ha nem akarja is.