Nyikolaj Vasziljevics Gogol

Magasra emeli a művészet az embert, nemessé, csodálatosan széppé varázsolhatja lelkének minden rezdülését.

Nekem jó szívem van, sok szeretet lakik a lelkemben, de ha tudnák, hogy milyen belső erőfeszítésekbe és megrázkódtatásokba került, hogy ne essem bele sok-sok olyan bűnbe, amelybe önkéntelenül is mindenki beleesik, ha emberek között él!

A nőben több igazi nagylelkűség van, mint a férfiban. A nő nem tud, nem képes elkövetni olyan aljasságokat és gazságokat, amelyeket önök elkövetnek. A nő nem tud tettetni ott, ahol önök tettetnek, és nem tudja elnézni azokat az aljasságokat, amelyeket önök elnéznek. A nőben van elég nemeslelkűség ahhoz, hogy mindezt megmondja - anélkül, hogy jobbra-balra nézegetne: vajon tetszik-e ez valakinek, vagy nem -, mert ezt meg kell mondani. Ami galád, az galád, akárhogy leplezzék is, akármilyen színben tüntessék is fel. Az galád, galád, galád!

Vannak olyanok, akik tudják, hogy hazudnak, de a hazugságot szükségesnek tartják a beszélgetéshez: úgy szép a mező, ha rozs van rajta, a beszéd meg úgy, ha hazugságtól tarka.

Boldog az a komédiaíró, aki olyan országban született, ahol a társadalom még nem olvadt egyetlen mozdulatlan tömeggé, ahol még nem vonta be annak az elavult előítéletnek egységes kérge, amely egy és ugyanazon formába foglalja, egy mérce alá vonja mindenkinek a gondolatait, ahol ahány ember, annyiféle vélemény, ahol mindenki maga alakítja ki a jellemét.

A nevetés sokkal jelentősebb és mélyebb, mint gondolják. Nem az, amelyet ideig-óráig tartó ingerültség, vagy a betegesen epés hajlam, jellem szül; nem is az a könnyű nevetés, amely az emberek üres szórakoztatására, mulattatására szolgál - hanem az a nevetés, amely az ember derűs természetéből fakad.

Jóízű, derűs kacagással csakis a mélységesen jó lélek tud nevetni.

Mese!... Lám, elteltek hosszú századok, városok pusztultak, népek tűntek el a föld színéről, szertefoszlott minden, ami volt, akár a füst - de a mesék élnek, ma is el-elmondják őket, és figyelmeznek rájuk bölcs királyok, mély gondolkozású kormányférfiak is, nagyszerű aggastyánok és nemes törekvésekkel eltelt ifjak is.

Olyan a világ, mint egy örvény: örökké vélemények, nézetek kavarognak benne; de az idő mindent megőröl. Mint a héj, szétrepülnek a hamis nézetek, és akár a szilárd mag, megmaradnak az örök igazságok.

A hideg gúny mélyén akadhatnak forró szikrái az örök, hatalmas szeretetnek. És ki tudja, talán később mindenki elismeri, hogy ugyanannak a törvénynek folytán, amely szerint a büszke és erős ember a bajban hitványnak és gyengének bizonyul, a gyenge pedig óriássá nő a csapások alatt - ugyanennek a törvénynek folytán, az, aki gyakran mélyről, belülről fakadó könnyeket ont, talán éppen az nevet a legjobban az egész világon!

Én egészen más szempontból nézem az életet, mint mások. Úgy élni, ahogy a bolond él, nem nagy valami, de fortélyosan, ügyesen élni, mindenkit rászedni, anélkül, hogy engem rászednének - ez az igazi cél és feladat!

Az ember, kérem, természeti lény: ha meg akar halni, úgyis meghal, ha meg akar gyógyulni, úgyis meggyógyul.

Furcsa dolog mindjárt bűnt emlegetni, hiszen nincs ember gyarlóság nélkül. Maga az Isten teremtett bennünket így.

Részeg ember nem hazudik, ami a szívén, az a nyelvén.

Bú, baj között az ember védtelen, De lelke, mint a tenger, végtelen.

Szeress meg engem koromfeketének, hófehérnek bárki megszerethetne.

Miért van az, hogy a gondtalan vidámság perceiben is egyszerre csak valami különös hangulatváltozás következik: a nevetés még jóformán el sem hagyta az arcot, s az arc - ugyanazok között az emberek között - máris egészen más kifejezésű, vonásait egészen más fény világítja meg?

Ha egy hölgy csak az orra hegyét mutatja nekünk a kalapja alól, mi máris rohamra indulunk.

Az ember nagy nehezen szerez magának valamit, amitől az élet egy kicsikét szebb lesz, és akkor megjelenik egy udvari nemes, egy gárdatiszt, és elkaparintja az orra elől.

A fizikusok mindenféle badarságot össze-vissza fecsegnek, hogy a nő ilyen, a nő amolyan. A nő csakis az ördögbe szerelmes!