(Budapest, 1936. december 1. –) Kossuth- és József Attila-díjas magyar író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó, a hazai spirituális irodalom egyik legismertebb alakja.
Minden tévút jó valamire. Minden botlás és tévedés gazdagít, ha jól élsz, és igazán. Próbálj akár csak egyetlen szálat kihúzni a múltad szövetéből - összeomlik az egész!
Ha beszélek hozzád, számolok azzal, hogy lefordítod magadnak a mondanivalómat! Ezzel számolj te is! Hogy a másik ember: egy másik világ! Minden egészen más benne! A képzelete, a gondolatai, az érzései, a vágyai és a reményei.
A nevetés, (...) nem a gúny, nem az irónia, nem az, amikor másokon röhögünk, hanem amikor saját magunkon! De úgy, hogy a könnyünk is kicsordul néha! Ezt hívják szívből jövő nevetésnek! Így csak a mélységesen bölcs ember tud nevetni. A jó lélek.
Ahogy a hangok alaphangja a normál Á - úgy alaphangja a léleknek a derű. A zenészek is szüntelenül hangolnak. Nekünk is kell! Az élet lehangolja a hangszereket - bennünket is. Hangolni kell!
A nyugalomtól megőrülünk. A csendben zajt csinálunk, a békében keressük a szenzációkat. A telefont ki lehet kapcsolni, de a lelket lecsendesíteni nagyon nehéz. Pedig a nagy megoldások mindig a nyugalomban születnek.
Minden volt már közöttetek, veszekedés, kiabálás, indulatos némaság, reggelig tartó beszélgetés, kölcsönös elemzések... semmi... s egyszerre jött egy ölelés (...) és minden megoldódott. Leomlottak a falak. De miért? Nem lehet elmondani. A lélekhez néha a testen keresztül lehet eljutni.
Ha egy anya szemével nézel, látod, hogy minden gyereke előbb-utóbb fejjel megy a falnak. És a legnehezebb, hogy ezt hagynia kell. Mi mást tehet? Ráadásul tudja, hogy nem a bátortalan, hanem a "falnak menős" gyerek valósítja meg igazán önmagát.
Felnőtt nem akkor leszel, ha kardot húzol, és vakmerően harcolsz a vélt igazadért. Nem akkor, ha nem félsz mások arcába vágni a legpimaszabb igazságaidat is. (...) Felnőtt akkor leszel, ha a hibákat önmagadban keresed. Ha sorsodért nem a körülményeket okolod, hanem önmagadat.
Nem igaz, hogy a szeretet olyan, mint a magányos virág illata, és akkor is árad, ha nem jár arra senki. Nem! A virág azért illatozik, mert vár valakit!
Tudd, ha valami fáj, hogy ilyenkor nemcsak a múltadat temeted, hanem a jövődet is szülöd éppen. A fájdalom ördöge az kiáltja benned: "Ez örökké így marad!" Te pedig tudd, hogy hazudik. NEM MARAD ÍGY!
Egyik ember a másikat önmagától nem tudja megváltani. Segíteni lehet, várni lehet, remélni lehet, dörömbölni lehet, kaparni kívülről a falat lehet, enyhíteni is lehet jósággal, odaadással, áldozattal és megértéssel a másik kagylóba zárt életét, de ha nem képes kitörni, nem lesz igazi találkozás.
Ez a legtöbb. A vidám szív. A laza lelki tartás. Az embernek az a legfőbb bölcsessége, hogy nem aggodalmaskodik, mert tudja, hogy mindennek oka van, és erejét olyan világból kapja, ahol nincs aggodalom.
Még amikor ölellek, akkor is kereslek! Hiába szorítlak magamhoz, bármilyen szorosan, sohasem vagy az enyém. (...) A kétgyökerű láng sohasem lesz egy, és két lélek és két test csak az út végén lesz Egy. Addig maradunk külön, te és én.
